NE ADJUK EL A HAZÁT !

TAKARODJATOK VISSZA

A POKOLBA !

Simon Peresz: Izrael fölvásárolja Magyarországot 

Simon Peresz egy tel-avivi gazdasági fórumon kijelentette, hogy Izrael gazdasági mutatói kitűnőek, s az izraeliek az egész világon befektetnek, fölvásárolják például Lengyelországot és Magyarországot. A zsidó állam elnöke végre kimondta azt, amit mi már régen tudunk: Magyarország területén új honfoglalás folyik.

Simon Peresz izraeli államelnök október 10-én beszédet mondott Tel-Avivban a Kereskedelmi Irodák Szervezetének éves közgyűlésén. A Máárív héber nyelvű izraeli napilapból megtudjuk, hogy Peresz az összejövetelen kijelentette: "A súlyos pangást, a háborút, a Gázai övezetből történt kivonulást és egyéb válságot kiheverve manapság Izrael precedens nélküli gazdasági eredményeket ér el. Az izraeli gazdaság virágzik", mondta Simon Peresz.

Az izraeli államelnök ezután kijelentette: "Manapság gyarmatok létesítése és hadsereg bevetése nélkül is lehet birodalmakat alapítani. Nézzék meg, mekkora birodalmat épített ki magának rendőrség és katonaság nélkül Bill Gates, s azt is láthatják, hogy micsoda ereje van neki. A kormányok ezzel szemben nem képesek realizálni az erejüket, van költségvetésük, de nincs pénzük. A kormányok tehát képtelenek az eredményes működésre, de a cégeket nem kötik gúzsba a korlátozások", hangsúlyozta Peresz.

"Izraeli üzletemberek befektetnek az egész világon. Izraelnek precedens nélküli gazdasági sikerei vannak, mostanra kivívtuk gazdasági függetlenségünket, fölvásároljuk Manhattant, Lengyelországot és Magyarországot", mondta Simon Peresz izraeli államelnök.

Hering József
 


Peresz kimondta: Izrael fölvásárolja Magyraországot

"לישראל יש הישגים כלכליים חסרי תקדים, הגענו לעצמאות כלכלית, ואנחנו קונים את מנהטן, את פולין ואת הונגריה. זה כמעט נס - אבל מי חולל אותו? אם אני אגיד שזאת הממשלה אתם תצחקו. חוללו את הנס אנשים עם יוזמה ותעוזה, כשרון ותנופה. את עיקר ההצלחה חוללו 30-20 אלף איש (פרס התכוון כנראה לאנשי הה

(Forrás: Nemzeti Hirháló / 2007. 10. 11.)